Halászati kiállítás nyílik Kaposváron

A kisszerszámos halászattal ismerteti meg az érdeklődőket a Rippl-Rónai Múzeum legújabb időszaki kiállítása, amely március 22-én nyílik a kaposvári Fekete István Látogatóközpontban.

A halászati eszközöket és vízi élőlényeket interaktív eszközök segítségével is bemutató, szeptember 3-ig látogatható tárlat a Karó közt a potyka címet kapta, ami arra utal, hogy ha már a varsa karói közé került a ponty, biztos volt a veszte – olvasható a múzeumnak az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában. Kiemelték, hogy a nagyközönség a varsa mellett megtudhatja, mire szolgál a kuttyogató, a kece, a csikkas, továbbá megszemlélhet hal- és növénypreparátumokat.

A kisszerszámos halászok egyedül, gyakran kiegészítő tevékenységként, könnyen szállítható és olcsó felszereléssel halásztak, munkájukhoz furfangra és terepismeretre volt szükség – jegyezték meg. A szervezők kitértek rá, a halász csak akkor lehet sikeres, ha ismeri a halak élettanát, életmódját, nem véletlen, hogy eszközeiket Herman Ottó természettudós a halak biológiai sajátosságaira alapozva rendszerezte A magyar halászat könyve című, 1887-ben megjelent munkájában.

Pisztora Zsófia, a kiállítás kurátora az MTI megkeresésére elmondta, a cél egy minden korosztály számára érdekes és izgalmas tárlat létrehozása volt a Deseda-tónál található látogatóközpontban. Hozzátette: a kiállítás anyagának nagy része a Rippl-Rónai Múzeumé, de kaptak kölcsön tárgyat a pécsi Janus Pannonius Múzeumtól, s fotókat a Néprajzi Múzeumtól, továbbá a Balatoni Múzeumtól.

Forrás: MTI

Rézkori kincsek Somogyban

Ritka, rézkori régészeti lelet került elő a Somogy megyei Magyaregres közelében, az M7-es autópálya és Kaposvár között tervezett R67-es gyorsút építését megelőző feltárás során – tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint ott, ahol az i.e. 4300-4000 között a kora rézkori Balaton-Lasinja kultúra települése volt, egy épület alapárkában szájával lefelé fordított ép fazekat, benne 974 tárgyat találtak. Az edény rézből készült 3 nagyméretű spirális karperecet, 2 jellegzetes, dupla spirális ruhadíszt, 19 spirális csövecskét, 685 kisméretű, rizsszemnyi, henger keresztmetszetű rézgyöngyöt, 262 nagyméretű, márványból, kagylóból és másféle kőzetből kifúrt és 3 korong alakú gyöngyöt rejtett – sorolták.  Kiemelték: a lelet jelentőségét az ékszerek értékén és mennyiségén túl az adja, hogy e népcsoportnál ritkák a hasonló kincsleletek, és mivel régészeti feltáráson kerültek elő, hitelesek az értelmezéséhez szükséges megfigyelések.

A próbafeltárásokat végző Lekri Group Kft. munkatársai Magyaregres mellett nagy területen találtak bronzkori, római kori, népvándorlás kori és Árpád-kori leleteket, településmaradványokat is – jegyezték meg.

Forrás: MTI

Kaposvári karneváli hangulat

Karneváli hangulattal és futóversennyel igyekeznek elűzni a telet február 3. és 5. között Kaposváron, a somogyi megyeszékhely hagyományos farsangi rendezvénysorozata keretében.

A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Kaposvári Dorottya és Félmaraton Farsangi Napokon Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, avagy a dámák diadala a Fársángon című vígeposzát idézik fel, amelynek alapjául a költőnek a városban 1798-ban szerzett báli élményei szolgáltak – tájékoztatta a szervező Együd Árpád Kulturális Központ az MTI-t.

A fesztivál pénteken délután Csokonai szobrának megkoszorúzásával, a kaposvári ifjak részvételével zajló Deák farsanggal veszi kezdetét. A Csiky Gergely Színház művészeinek közreműködésével megrendezendő fő program, a Dorottya kisasszony és a Karnevál herceg által vezetett maskarások belvárosi felvonulása szombaton 15 órakor kezdődik, az eseményen a jelmezesek mellett hagyományőrzők, táncosok, muzsikusok, sőt, Kaposváron tanuló külföldi diákok is részt vesznek. A farsangi napok ezen kívül számos színes, érdekes programot kínálnak a város lakóinak és a turistáknak. Lesz rönkhúzó verseny, játszóház, játékkészítő foglalkozás, táncház, fotókiállítás, belvárosi akadályfutás, kirakodóvásár és közönségtalálkozó Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívóval.

Az érdeklődők szórakoztatásáról a Somogy Zenekar, a Somogy Táncegyüttes és mások mellett a Holló együttes gondoskodik, a színházkedvelőket a Csiky Gergely Színház művészei az Agórában a Figaro házassága című darab előadására várják. A Kométa 7. Farsangi Félmaraton mintegy félezer futója vasárnap 11 órakor rajtol el, hogy a város legszebb részeit érintve teljesítse a több mint 21 kilométeres távot. Az erőpróbára horvátok és vajdasági magyarok is neveztek.

Forrás: MTI

 

Téli táj

Tél Nagybajomnál
Nagybajom, téli táj

A speciális, halszemoptikával készült felvételen zúzmarás fák Nagybajom közelében 2017. január 20-án. MTI Fotó: Varga György

Véradásra hív a Vöröskereszt

Adj vért és ments meg három életet
Adj vért! – Minden csepp számít!

A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben adtak vért január első két hetében, ezért mindenkit véradásra kér a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.

A Magyar Vöröskeresztnek naponta 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy a kórházi ellátáshoz szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon. A szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra kértek mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, hogy vegyen részt a januárban országszerte szervezendő 447 véradás valamelyikén.

A véradások helyszíne és időpontja megtekinthető a Adj vért! – Véradások oldalon vagy a Véradás-Vöröskereszt nevű, ingyenesen letölthető mobilalkalmazáson keresztül. Véradásra az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben is van lehetőség, ezek listája a OVSZ oldalon található.

Forrás: MTI

Karácsonyi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta

Karácsonyi BélyegA Magyar Posta hagyományai szerint karácsonyi bélyeget bocsátott ki, emellett advent idején lehetőséget ad ügyfeleinek, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet küldjenek. A vállalat pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: idén az ünnepi jókívánságok postára adásához egy belföldi, 115 forint névértékű bélyeget bocsátott forgalomba.

A bélyegképen téli hangulatot idéző grafikai kompozíció látható, szív alakú vonalban korcsolyázó párral. Érdekessége a biztonsági elemként szolgáló mikroírás: a korcsolya nyomvonalába rejtve ugyanis karácsonyi üdvözlet olvasható négy nyelven, magyarul, angolul, németül és franciául. Közölték: a bélyegek ötven bélyegképet tartalmazó ívben és aranyszínű festékkel nyomtatott, öt bélyegképes speciális kisívben készültek. Az újdonságot Nádi Boglárka grafikusművész tervezte és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta. Hozzátették, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet bármelyik postán feladhatnak az érdeklődők december 26-ig.

Forrás: MTI

Advent – Nyolcvan programmal készülnek a karácsonyra Kaposváron

Koncertekre, vetélkedőkre és egyebek mellett kézműves vásárra is várják az érdeklődőket advent időszakában a somogyi megyeszékhelyen.

Az első adventi gyertyagyújtásra vasárnap 17 órakor kerül sor a Kossuth téren, ekkor öltözik ünnepi fénybe a város – áll a szervező Együd Árpád Kulturális Központnak az MTI-hez eljuttatott szerdai tájékoztató anyagában.

Kiemelték, hogy a Rippl-Rónai Múzeum, a Csiky Gergely Színház, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár, továbbá civilszervezetek közreműködésével megrendezett Kaposvári Advent keretében 80 programot tartanak. A központi helyszín a Kossuth téren, a karácsonyfa közelében felállított Pajtaszínház lesz, ahol elsősorban helyi kórusok, együttesek, hagyományőrzők mutatkoznak be. A Mikulás tusa elnevezésű ügyességi játékon a kaposvári iskolák diákjai mérhetik össze tudásukat, a Csillagtestvérek éjszakája elnevezésű rendezvényen az elhunyt gyermekekről emlékeznek meg, a Luca-napi szokásokat a Együd Árpád művészeti iskola tanulói ismertetik meg a látogatókkal.

A kulturális központ felhívta a figyelmet a Magyar Örökség-díjas, 140 tagú Szentegyházi Gyermekfilharmónia produkciójára, a motoros mikulások látványosnak ígérkező felvonulására és ajándékosztására, a kaposváriak és a városba érkező turisták számára egyaránt vonzó, szervezett városnéző sétákra, és a templomokban, kulturális intézményekben tervezett hangversenyekre is. Megjegyezték, hogy az adventi vásárban 27 pavilont állítanak fel, a kézművesek és a vendéglátósok a Fő utcán és a Rippl-Rónai Múzeum belső kapualjában várják a vásárlókat.

A Kaposvári Advent programsorozata december 18-án este a negyedik gyertya meggyújtásával és fényfestéssel ér véget, a vásár december 23-án zárja be kapuit.

Forrás: MTI